A polgári szertartás nagyon változatos tud lenni. Az egyik véglet a “bemegyünk, aláírjuk a papírt, majd 10 perc múlva kijövünk mint férj és feleség”: ez felettébb idő- és költséghatékony, viszont kevéssé személyes és meghitt. A másik véglet az egy órán át tartó szertartás, fogadalommal, zenével, verssel, galamb reptetéssel, és még mindennel, amit csak el lehet képzelni.
A polgári szertartásnak összesen két kötelező eleme van:
Ehhez képest szerintem elég kevesen voltunk olyan esküvőn, ahol csak ennyiből volna a szertartás. Általában van például gyűrűhúzás (pedig ez nem kötelező!), és van valamilyen plusz ceremónia, ami személyesebbé teszi a szertartást.
A következőkben összeszedtem pár ceremónia ötletet; természetesen nemcsak ezek közül választhattok, hanem bármi mellett dönthettek, ami Titeket jelképez.
Te láttál már esküvőt karikagyűrű nélkül? Én még nem 🙂 A karikagyűrű olyan klasszikus elemévé vált a szertartásnak, amit kihagyhatatlannak érzünk, hiszen ez az összetartozás jelképe. Ami viszont változott, az maga a gyűrű: maradhattok a klasszikus, egyszerű arany karikagyűrűnél, de választhattok fehér arany vagy vörös arany (rose gold) gyűrűt is, vagy akár ezek két/három színű ötvözetét. Lehet benne kő (cirkónia/gyémánt/bármi más), bevésés, gravírozás, ujjlenyomat, EKG minta, vagy nagyjából bármi, amit ki tudtok találni.
Ha nem szeretnétek klasszikus gyűrűt, akkor választhattok titánium, nemesacél vagy fekete karbon gyűrűt, vagy akár csináltathattok gyűrű-tetoválást is.
Ha láttál már amerikai filmet/sorozatot, akkor már látod is lelki szemeid előtt, ahogy álltok egymással szemben és felolvassátok/elmondjátok a fogadalmatokat. A fogadalomtétel talán a legmeghatóbb eleme a szertartásnak, csak reménykedni lehet, hogy minden vendég vízálló sminkben jött 😉
A lakat ceremónia lényege, hogy két lakatot összezártok, ez jelképezi az összetartozást. Két fajtája van: összelakatolhattok csak simán két lakatot, vagy vehettek egy díszdobozt is/bármilyen más dísztárgyat, ami később majd az esküvőtökre emlékeztet, és arra is tehetitek a lakatokat. A lakatokból már rengeteg verzió van, mindenféle színűt és alakút lehet kapni (a legkeresettebb a szív alakú lakat), ráadásul rágravíroztathatjátok a neveteket és a Nagy Napotok dátumát. Ne felejtsétek el utána a kulcsokat átadni az anyakönyvvezetőnek/szertartásvezetőnek, hiszen már úgysem lesz rájuk szükségetek;)
Az egyik legkedveltebb ceremónia típus. Két kis üveg (lehet akár szív alakú is) kell hozzá, kb 2×500 gramm dekorhomok (különböző színűek), és egy nagyobb üveg, amibe beleöntitek a homokot. Mostanában igen gyakori megoldás, hogy egy üreges képkeretbe önti a pár a homokot, amibe később egy esküvős képet tesznek, így a homok a kép díszítő kerete lesz. Ha nem szeretnétek dekorhomokot venni, akkor önthettek akár színezett sót is, ami nagyjából ugyanúgy néz ki, csak néhány év alatt kifakulhat a színe (a só színezésére többféle házi praktika is van, a legegyszerűbb aszfaltkrétával vagy akrilfestékkel színezni).
Szintén egy népszerű (és klasszikus) ceremónia típus. A lényege, hogy két madzagot/kötelet összeköttök, így a csomó jelképezi, hogy külön életetek mostantól együtt folytatódik. Érdemes szép köteleket választani, hogy aztán lakásotok dísze lehessen.
Szintén nagyon népszerű ceremónia típus: két külön gyertya lángjával meggyújtotok egy harmadik gyertyát, melynek lángja az örök szerelmet szimbolizálja. Ezt a ceremónia elemet kültéri esküvőnél kissé rizikós vállalni, akár az eső, akár a szél is közbeszólhat – ha mindenképpen ezt szeretnétek és kint tartjátok az esküvőt, legyen B tervetek is!
Egy kis fehér- és egy kis vörösborból kitűnő rosét lehet keverni, amivel a szertartás után akár koccinthattok is 😉
Kinek a rosé, kinek a fröccs, ezzel is meg lehet alapozni a közelgő vacsora hangulatát 🙂
Keverhettek whiskey-kólát is, vagy bármilyen italt (vodka-naracs, koktélok, stb.)
Keverjetek össze bármilyen két fűszert, és ez a keverék fogja majd fűszerezni közös életeteket.
Kicsit szokatlanabb ceremónia típus: egy-egy zacskóból/edényből egy-egy halat önthettek egy közös akváriumba (az esküvő után ne felejtsétek el gondját viselni a halnak;)
Egy modern ceremónia típus: a lényege, hogy valamilyen táblára rögzítetek egy vásznot (szerencsés, ha majdnem vagy teljesen függőleges, és nem vízszintes helyzetben festetek, hogy jobban lássák a vendégek), majd ketten közösen megfestitek a képet, amit szeretnétek. Ha nem vagytok különösen tehetségesek a festészetben, akkor jó megoldás lehet a festéköntés: két különböző színű festékkel locsoljátok meg a vásznat, így szép absztrakt képek születhetnek, és nem nagyon lehet elrontani 😉
Vigyázat! Ha bármelyikőtök kétbalkezes, és ráadásul egy több mint fél milliós designer ruhát választottál, akkor nem biztos, hogy szerencsés ez a választás.
Ha szeretnétek tenni valamit a környezetért, akkor a faültetés egy igazán környezettudatos ceremónia opció. Ráadásul mi szimbolizálja jobban közös életetek kezdetét, mint hogy egy új életet teremtetek? Ha nem szeretnétek az ültetéssel bajlódni (mert hát lássuk be, ez azért elég koszolós munka tud lenni), akkor az is megoldás lehet, ha elültetitek a fát az esküvő előtt, majd a ceremónia keretein belül tesztek rá még egy kis földet, amit mindkettőtök szülői házától hoztatok.
Hasonló, mint a faültetés, csak mostanában divatosabb, és talán könnyebb megcsinálni, ráadásul valószínűbb, hogy a növényt az esküvő után életben tudjátok tartani még akkor is, ha nem vagytok nagy tehetségek a növénytartásban (és lássuk be, elég rossz ómen lenne, ha az esküvőn közösen ültetett növény meghalna pár héttel az esküvő után). Ráadásul kisebb helyen elfér, könnyebb utána szállítani/tárolni, viszont nem is olyan hasznos a környezetnek, mint egy fa.
Ha nem szeretnétek földesek lenni/nem vagytok nagy mesterei a növényültetésnek, akkor választhatjátok egyszerűen azt az opciót is, hogy megöntöztök egy már meglévő fát (ez főleg akkor praktikus, ha szabadtéri esküvőt tartotok, és van mit öntözni:) Csinálhatjátok úgy is, hogy az esküvő előtti napokban elültettek közösen egy fát, és azt öntözitek meg, így is el lehet kerülni a földben turkálást.
A lufiposta egy látványos (bár lássuk be, nem túl környezetbarát) ceremónia. A vendégsereg fejenként egy-egy héliumos lufit enged el; a pár minden lufira egy előre megcímzett képeslapot köt, melyen egy jókívánság/felajánlás áll. Ha a képeslapot később a megtalálók visszajuttatják a párhoz, akkor a kívánság beteljesülhet. Ha lufipostát szeretnétek, igyekezzetek környezettudatosak maradni: válasszatok 100% lebomló lufit, olyan kötözővel, melyet elengedés előtt egyszerűen le tudtok húzni a lufiról, így a szalag később nem okoz problémát az élővilágban.
Ez egy igen romantikus ceremónia ötlet: írjatok fogadalmakat/üzeneteket a párotoknak/a párotok jövőbeli énjének, és rejtsétek őket egy időkapszulába (bármilyen zárható/lelakatolható doboz megteszi). Megkérhetitek a násznépet is, hogy írjanak gondolatokat/jó tanácsokat/kívánságokat kis cetlikre, és ezeket is ellakatolhatjátok. Egyezzetek meg egy dátumban, amikor kinyithatjátok az időkapszulát (pl 5 vagy 10 év múlva): garantáltan jót fogtok nosztalgiázni, újraélitek a szép emlékeket, ráadásul ha éppen megoldandó problémátok lenne a kapcsolatotokban, akkor sokat segíthet az üzenetek pozitivitása.
Kiválaszthattok közösen egy szép faliórát, és a szertartáson ünnepélyesen elindíthatjátok közös életeteket az elem behelyezésével.
A fehér galamb a békét, a szeretetet jelképezi. Ha a szertartáson szabadjára engedtek két (vagy több) galambot, akkor a galambok röpte jelképezi a kezdődő új, közös életeteket, melyet békében és szeretetben töltötök majd.
Hasonlóan a fehér galambokhoz, szabadon engedhettek lepkéket is a szertartás alkalmával.
You must be logged in to post a comment.
© 2022 Minden jog fenntartva!