Site logo

13+1 dolog, amire gondolnod kell, ha sátras esküvőd lesz

Mi sem romantikusabb, mint egy sátras esküvő… A természetben kimondani az IGENt, fényfüzérekkel feldíszített fák között, vagy éppen egy pusztán, ahol csak ti vagytok, távol a közlekedés zajától. A sátras esküvőknek azonban vannak buktatóik: a szervezés során rengeteg mindenre kell figyelni, amit egy esküvői helyszínen általában adottnak veszünk.

Egy dolgot fontos már az elején tudnod: a sátras esküvő egyáltalán nem költségmegtakarító megoldás, sőt, hacsak nem tudjátok családilag/barátokkal megoldani a sütést-főzést és a helyszínt, akkor drágább lesz, mint egy esküvői helyszín. Ezért főleg a sátorbérlés a felelős: egy kb 100 négyzetméteres rendezvénysátor bérlése egy napra padlóval, felállítással és bontással együtt kb 700-800 ezer ft. A másik fontos tudnivaló, hogy egy sátras esküvő sokkal több szervezéssel jár, ezért akkor vágj neki, ha sok időd van megszervezni az esküvődet, vagy ha úgyis mindenképpen esküvőszervezőt szeretnél fogadni.

1) Időjárás

Az esküvőre való készülés során szinte minden menyasszony eljár egy esőűző táncot/szuggerálja égi erőket, hogy napsütéses idő legyen a Nagy Napon, hiszen senki nem szeretne borús, szürke képeket az esküvőjéről, vagy hogy elázzon a menyasszonyi sminkje és frizurája. A sátras esküvőknél viszont különösen sokat számít az időjárás.

A legnagyobb ellenség az eső: egy jó minőségű sátor nem ázik be ugyan, de az eső hangos kopogása a műanyagon nem éppen a legszebb aláfestő zene a vacsorához, a dohányosok nem tudják elhagyni a sátrat egy cigiszünet erejéig sem, esőben kell átfutni a mosdókhoz, és ha kint készül a vacsora, akkor a sütő/főző eszközöket is elmoshatja az eső.

A másik nagy veszélyt az erős szél jelenti: a rendezvénysátrakat mindenképpen erősen rögzítik, de egy nagyon erős szélben nem biztos, hogy megállják a helyüket, veszélyessé válhatnak.

A harmadik tényező a nagy meleg: egy 40 fokos júliusi hőségben a vendégek komfortérzete jelentősen csökken, ha öltönyben-zárt cipőben kell ülniük/táncolniuk egy “kazánban”. A sátorban könnyen megreked a meleg, és ilyenkor a forró leves sem esik jól, ráadásul utána nem sok embernek támad kedve táncolni.

Amire tehát mindenképpen figyelj oda:

  • Legyen “esőterv”!
    • Ha leszakad az ég, lehessen megközelíteni a mosdót viszonylag szárazon maradva. Erre a célra legrosszabb esetben az is megfelel, ha a vendégeknek biztosítotok esernyőket (de gondolj arra is, hogy ha nem kavicsos/kövezett a tér, akkor a vizes fűben nem egy élmény magassarkúban/nyitott cipőben járkálni).
    • Ha az ételek a helyszínen, a szabadban készülnek (pl. bográcsozás), legyen lehetőség tetőt húzni a sütő-főző terület fölé.
    • Ha füves a terület, akkor mindenképpen készülni kell a sátorhoz padlózattal, amit esős idő esetén a sátorral együtt kiszállítanak és felállítanak nektek. Erre akkor is szükség van, ha az esküvő napján nem esik, de előtte egy hétig igen, mert könnyen felázhat a talaj. Érdemes szőnyeggel/valamilyen padlószerűséggel készülni arra az esetre is, ha meg kell oldani a közlekedést a sátor és a mosdók között.
  • Készülj fel a szélre!
    • Kérdezd meg a sátorszolgáltatót, hogy milyen időjárási körülményekre alkalmas a sátor. A Nagy Nap előtt nézd az időjárás-előrejelzést, és ha extrém szelet jósolnak, értesítsd a sátorkölcsönzőt, hogy készüljenek erősítéssel.
  • Gondolj az árnyékolásra! Nagy napernyők, féltető, bármi, hogy ne kapjatok napszúrást, ha nagy meleg lesz.
    • Legyen lehetőség szellőztetésre/hűtésre! Erről bővebben a hűtés/fűtés pont alatt olvashatsz.

2) Terepviszonyok

Egy étteremben vagy hotelben természetesnek vesszük, hogy padló van a lábunk alatt, egy sátras esküvőnél viszont kell arra is gondolni, hogy mennyire egyenletes a talaj. Ha például egy nagyon szépen karbantartott téren lesztek, akkor könnyebb dolgotok van, mint ha egy buckás, nem túl egyenletes felületen.

Fontos tudni, hogy a sátor felállítása előtt a sátorkölcsönző felméri, hogy milyen a terep: általában max 20 cm-es szintkülönbség esetén tudják felállítani a sátrat, ha ennél egyenetlenebb a terep, akkor az első feladat a tereprendezés (ennek persze megint csak plusz költsége lesz). Ha esetleg egy beton placcra szeretnétek a sátrat, akkor pedig engedély kell a tulajdonostól, hogy a lyukakat fúrhassanak bele a tartószerkezetnek (enélkül nem tudják felállítani nektek a sátrat).

A terepviszonyoktól (és az igényeitektől) függően döntsétek el, hogy szeretnétek-e padlót a sátorhoz. Ha bohém, igazán természetközeli esküvőt szeretnétek, akkor letehetitek a padokat és asztalokat a fűre is (persze csak ha nem buckás a terep, mert akkor izgalmas lesz a vacsora közben egyensúlyozni a tányérokat), ha viszont elegánsabb esküvőt képzeltetek el, akkor rendelni kell padlót is, aminek az ára minimum annyi, mint maga a sátor (a legolcsóbb típusú padlózattal számolva).

Amire tehát mindenképpen figyelj oda:

  • Informáld a vendégeket!
    • Szólj nekik előre, hogy ne tűsarkúban jöjjenek, mert akkor még az a jobbik eset, ha csak a földbuckákon bukdácsolnak, rosszabb esetben felázik a talaj, őket pedig tűsarkústúl elnyeli a sár:)
  • Mérd/Méresd fel a terepet, hogy alkalmas-e sátorépítésre és padlózásra.
  • Döntsd el előre, hogy mindenképpen szeretnél padlót a sátorhoz, vagy csak végszükség esetén (nagy esőzések). Számolj azzal is, hogy alkalmas-e a terep táncra – és ha nem lesz padló, akkor lehetőleg ne olyan táncot válasszatok, amiben a földön kell feküdni 😉

3) Megközelíthetőség

Ez a kérdés persze nem minden sátras esküvőre vonatkozik, de a sátras esküvők nagy része nem városban van, hanem egy kintebb eső helyen (erdőben/pusztán, stb), ezért számolni kell azzal is, hogy hogyan jutnak oda a vendégek. Maga az odavezető út is sokmindent eldönt: ha például nincs betonozott út, csak földút/kavicsos bekötő, akkor máris nehezebb dolga van a násznépnek, mert ilyen helyeken általában nem járnak buszok/vonatok, ráadásul egy homokos/földes út nem minden autóval bizonságosan megközelíthető, főleg nagy esőzések után.

Szerencsés esetben van tömegközlekedés a helyszínre, ahonnan rövid sétával odajutnak a vendégek. Ha csak messzebb van vonat-/buszmegálló, akkor érdemes elgondolkozni a transzfer biztosításán a megálló és a helyszín között, hogy ne kelljen fél órát gyalogolniuk, mert akkor nem biztos, hogy jókedvűen fognak érkezni. Ezt vállalhatja egy családtag/barát, vagy bérelhettek kisbuszt és sofőrt, aki érkezéskor és távozáskor furikázza a vendégeket a megálló és a sátor között.

Ha pedig nincs tömegközlekedés a helyszínre, és mindenkinek autóval kell érkeznie, akkor a vendégeknek sokat segít, ha összekötitek az autósokat és az utasokat, hogy könnyebben menjen az utazás megszervezése (a vendégek tudják egymásról, hogy kinek van autója és ki keres autóst, aki elviszi, ki mikor és honnan szeretne indulni, ki mikor indulna haza). Gondoskodjatok a parkolóhelyekről is, hogy ne a parkoló keresés legyen az első esküvői játék a vendégek számára 😉

Amire tehát mindenképpen figyelj oda:

  • A meghívón tüntesd fel a tömegközlekedési lehetőségeket, ha vannak.
  • Ha messze van a helyszíntől a megálló, akkor lehetőség szerint biztosíts egy autót/kisbuszt, ami a megálló és a helyszín között szállítja az utasokat érkezéskor és persze távozáskor is!
  • Ha csak autóval megközelíthető a helyszín, akkor készíts egy listát valamilyen közösségi platformon, ahol a vendégek kommunikálhatnak egymással, feltölthetik hogy sofőrként vagy utasként mennének, mikor indulnának, stb. Erre a célra egy Google Sheet is teljesen megfelel.

4) Szállás

Hacsak nem szeretnétek, hogy korán vége legyen a bulinak, mert este 10-kor mindenki pánikszerűen autóba ül, hogy még éjfél körül hazaérjen, akkor érdemes gondoskodni a szállásról, hogy a vendégek nyugodtan élvezhessék a bulit, ne aggódjanak a hazajutáson. A szállás kérdése egy sátras esküvő esetében általában nehéz, mert nem mindig vannak a közelben faházak/panziók, és ha vannak, általában akkor sem gyalogos távolságra.

Érdemes gondoskodni a transzferről a helyszín és a szállás között, mert ha a vendégeknek autóval kell odamenniük, akkor már nem ihatnak az este folyamán, és így valószínűleg kisebb lesz a jókedv is. Ha viszont elszállítjátok a vendégeket a szállásra, akkor érdemes úgy felkészíteni őket, hogy a szállásra érkezzenek meg az esküvő napján, és onnan fuvarozzátok őket az esküvő helyszínére, majd éjszaka/hajnalban vissza (így reggel nem kell visszajutniuk a lagzi helyszínére az autójukért).

Arról, hogy ki fizeti a szállást (a pár vagy a násznép), eltérő vélemények vannak. Ha nagyon kieső, nehezen megközelíthető helyszínt választottatok, akkor szép gesztus kifizetni a szállást, persze ha belefér a költségkeretetekbe (de semmiképpen nem kötelező!). A szállás megtalálásában és foglalásában viszont mindenképpen illik segíteni (persze ez sem kötelező, de sokkal megbecsültebbnek fogja érezni magát a vendég).

Ha a vendégekre hárítod a szállás költségét, akkor nem túl szép dolog egy fejenként 10 ezres szállásra irányítani őket, amit kötelezően ki kell fizetniük. Inkább ajánlj nekik legalább egy olcsóbb szállást (ha van a környéken, ha nincs, akkor ajánld fel hozzá az ingyenes transzfert), és mellé egy drágább opciót is, így a vendég eldöntheti, hogy mennyit szeretne költeni erre az egy éjszakára, mennyit ér neki a saját kényelme.

Amire tehát mindenképpen figyelj oda:

  • Segíts a vendégeknek a szállás lefoglalásában!
  • Biztosíts nekik transzfert a szállás és a lagzi helyszíne között oda-vissza!
  • Segíts nekik az utazás megszervezésében mind tömegközlekedéssel, mind autóval!

5) Klíma, fűtés

A nyári hőségben igen jól tud esni, ha van klíma, különösen, ha vacsorára meg kell birkózni egy tál forró húslevessel, és utána még táncolni is kellene. Ha a vendégek megsülnek a nagy melegben, az nagyon hamar megölheti a hangulatot. Ugyanakkor azzal is számolni kell, hogy éjszaka még egy nyári napon is igen le tud hűlni a levegő, és egy könnyed nyári ruhában bizony fázhat a násznép. Ezért bármilyen hónapra szervezitek is az esküvőt, mindenképpen gondolni kell a klímára és a fűtésre is.

Fontos a vendégek tájékoztatása is: esküvőre a férfiak például öltönyben szoktak érkezni, mert az az “illendő”, de ha az előrejelzés szerint 40 fok lesz és nem tudtok klímát biztosítani, csak mondjuk egy-két ventillátort, akkor szép gesztus lehet szólni nekik, hogy ne vigyék túlzásba az elegáns öltözködést, nem ragaszkodtok például a zakóhoz, jöhetnek ingben is. Ha pedig hideg időt jósolnak a Nagy Napotokra, akkor szóljatok a vendégeknek, hogy hozzanak meleg pulcsit, mert nem mindenki gondol magától arra, hogy éjszaka milyen hideg lehet kint.

Amire tehát mindenképpen figyelj oda:

  • Klíma
    • Sátorban rendes klímát nyilván nem lehet beszereltetni, viszont vannak kisebb-nagyobb teljesítményű ventillátorok, amik sokat segíthetnek a nagy melegben.
    • Válassz olyan sátrat, aminek felhajthatóak az oldalfalai, így melegben könnyebben szellőzik, esős/hideg időben viszont le tudjátok zárni az oldalait, hogy védve legyetek az időjárástól.
  • Fűtés
    • A sátorkölcsönzőktől általában lehet bérelni ún. hőgombákat, amik radiátor híján szuperül melegítik éjszaka a fázós vendégeket.
    • Készüljetek néhány pléddel, hogy aki nem hozott magával meleg pulcsit/takarót, az se vacogjon éjszaka!
  • Informáld a vendégeket!
    • Ha nagyon melegre lehet számítani, szólj nekik, hogy számítsanak a melegre az öltözködésnél (pl. férfiak hagyhatják a zakót).
    • Ha hideget jósolnak, akkor pedig készüljenek meleg ruhával és takarókkal.

6) Mosdók

Egy olyan pont, amire egy esküvőhelyszínen általában egyáltalán nem kell gondolni, hiszen addottnak vesszük, hogy szép, tiszta, jól felszerelt mosdók vannak, sőt, sok helyszínen még tágas, abroncsos ruhával is könnyen használható mosdó is van. Annál nagyobb gond viszont, ha a helyszínen mindez nem adott.

Jobb esetben legalább egy-egy mosdó van, rosszabb esetben egy sincs, az viszont biztos, hogy egy nem elég, ha nagy létszámú lesz a násznép. Ha a szállás a helyszínen van, vagy gyalogos távolságra tőle, akkor az megoldás lehet a problémára, viszont ha nincs ilyen szerencsétek, akkor bizony el kell gondolkozni a mobil WC lehetőségén. Ugyan nem túl elegáns vagy esküvői, de még mindig jobb, mint a bokrok 😉

Ha a helyszínen egyetlen mosdó sincs, csak mobil WC-k, akkor mindenképpen gondolj arra, hogy menyasszonyi ruhában ez neked mennyire lesz használható. Például ha nagy, abroncsos ruhát szeretnél, azzal be se férsz egy szűk mobil WC-be, de még egy lazább esésű ruhában sem biztos, hogy szívesen használnád. Léteznek ún. VIP mobil WC-k, ezek tágasabbak, jobban felszereltek; akár rendelhetsz magadnak és a párodnak egy külön használatú VIP WC-t, a többieknek pedig a standard verziót.

Persze mindenki maga tudja, hogy gond-e neki, ha az esküvőjén mobil WC-t tud csak használni; ha téged ez zavar, akkor érdemes elgondolkozni, hogy mennyire ragaszkodtok pont ehhez a helyszínhez, nem lehet-e olyan helyen szervezni az esküvőt, ahol legalább egy rendes mosdó van.

Amire tehát mindenképpen figyelj oda:

  • Nagyjából 15-20 emberenként kell egy mellékhelyiség, ehhez képest számold ki, hogy hány darabra van szükség.
  • A mobil WC-k felállításához tömör, egyenletes talajra van szükség – ellenőrizd, hogy a helyszínen megfelelő a talaj, és hogy a WC-hez való eljutás sem lesz nehézkes a násznépnek.
  • Gondold át, hogy menyasszonyként milyen igényeid vannak és milyen ruhád lesz, és ehhez mérten bérelj különböző mobil WC-ket.

7) Vacsora

A másik fontos dolog, ami egy étteremben/esküvői helyszínen adott, a sátorban viszont nem, a vacsora. Egy szabadtéri esküvőnél nemhogy a személyzet nem adott, aki elkészíti a vacsorát, de gyakran a konyha és az eszközök sem. Ha olyan helyszínt néztetek ki, ahol van valamilyen ház és konyha, akkor könnyebb dolgotok van, de még akkor is át kell gondolni, hogy ki fog főzni. A Nagy Napon nektek mindenképpen jobb és fontosabb dolgotok lesz annál, mint hogy a sütő mellett álljatok, viszont családtagjaitok és barátaitok besegíthetnek, ha tudnak. Ha nincsenek lelkes szakácsjelöltek, akkor mindenképpen catering céget kell hívni, hogy legyen aki megfőzi a násznép számára a vacsorát.

Ha nincs konyha és felszerelés, akkor vagy bográcsozós esküvőt tartotok, vagy catering csapatot hívtok, akik hozzák magukkal az eszközöket és az ételeket. A catering cég a felszerelésen és az ételeken kívül akár étkészletet és evőeszközöket is hozhat magával, ha a helyszínen ez sincs. Az étkészlet megoldására egy másik mód lehet a bambusz étkészletek rendelése (pl. Aliexpresszről), ami ráadásul újrahasználható az esküvő után, de legrosszabb esetben is lebomlik.

Nem szabad elfelejtkezni a felszolgálásról sem; egy étteremben természetesnek vesszük, hogy a pincérek hozzák-viszik a tányérokat, újratöltik a poharakat, egy sátras esküvőn viszont ezt is meg kell oldani. Az egyik lehetőség, hogy svédasztalos vacsorát tartotok, és az italokat kiteszitek az asztalokra, így mindenki ki tudja szolgálni magát. Ha catering céggel szerződtök, akkor ők mindenképpen biztosítják a felszolgáló személyzetet is. Lehet a két megoldást ötvözni is: magatoknak készítitek a vacsorát, de catering cégtől béreltek felszolgálókat.

Amire tehát mindenképpen figyelj oda:

  • Mérd fel a terepet, hogy van-e konyha, vagy mindenképpen catering céget kell hívnod.
  • Gondold át, hogy ki fog főzni/beszélj a rokonokkal/ismerősökkel, hogy számíthatsz-e a segítségükre (ha ezt a megoldást választjátok).
  • Ne felejtsd el az étkészletet és evőeszközöket!
  • Döntsd el, hogy svédasztalos vacsora lesz-e, ha nem, akkor bérelj felszolgálókat.

8) Italok

A sátras esküvőn az éttermekben jól megszokott bárpult sincs, és az a pár száz liternyi italkészlet is hiányzik. Ha nem ragaszkodtok a felszolgáláshoz, akkor azt még könnyebb megoldani, hogy az italokat üvegestül az asztalokra pakoljátok, majd a vendégek megoldják maguk a kiszolgálást. Magukat az italokat viszont be kell szerezni valahonnan. Az előny az esküvői helyszínekkel szemben az, hogy ide bármilyen italt hozhattok, nem kell se szállítólevél, se zárjegy, nyugodtan lehet hozni a szülők/nagyszülők házipálinkáját.

Az italok szállítása viszont problémás lehet: mindenképpen kell hozzá egy elég nagy autó, és szerencsés, ha nem személyautó, hanem mondjuk egy furgon/kisteherautó, amiben több raklapnyi italt tudtok szállítani egyszerre. Ha nincs a családban/rokonságban/barátok között ilyen autó, akkor nagyjából 10 000-ért tudtok bérelni egy nagyobb furgont egy napra.

És persze azt sem könnyű kiszámolni, hogy miből hány litert vegyetek, hogy ne maradjon meg a fele, de ne is fogyjon el este 10-kor minden alkohol. A könnyebbség, hogy ha nagykereskedésben veszitek az italokat, akkor a bontatlanul megmaradt üvegeket az esküvő után visszavihetitek, és csak a ténylegesen elfogyott mennyiséget kell kifizetnetek.

Amire tehát mindenképpen figyelj oda:

  • Mérd fel, hogy mennyire “iszákos” a vendégsereg, ki mit szeret inni, és ennek függvényében számold össze, hogy miből hány literre lesz szükség. Inkább felfelé kerekíts, mint lefelé 😉
  • Gondoskodj megfelelő autóról az italok szállításához, és szervezz be családtagot/barátot, aki segít a pakolásban és a szállításban.

9) Bútorok

Mi sem egyértelműbb, mint hogy a vendégeket leültetjük az asztalok köré a vacsora előtt. Egy esküvői helyszínen a legnagyobb gondunk az, hogy tábla- vagy körasztalok legyenek, esetleg padok vagy külön székek. A sátras esküvőnél más a helyzet: ha megfeledkezel a bútoroktól, akkor igencsak kínos lehet körbeállni a sátor közepén, főleg, ha még padlózat sincs.

A bútorbérlés önmagában nem egy bonyolult dolog, és az esküvő többi költségéhez képest egészen pénztárcabarát is, a nagyobb gondot a szállítás jelenti. A bútorkölcsönző cégek (a sátorkölcsönzőkhöz hasonlóan) csak úgy adják bérbe a bútorokat, ha ők szállítják ki és vissza őket, saját felelősségre nem hozhatsz el tőlük semmit. Ez már nehezít a dolgon, mert a szállítás általában nem olcsó mulatság, főleg, hogy ha ft/km-ben adják meg a költséget (és ez általában így van), akkor az úthossz négyszeresével kell számolni (kiszállítás – visszaút, odaút – visszaszállítás). Ezért érdemes mindenképpen a közelben keresni bútorkölcsönző céget, ha van.

A bútorbérlésnek is van viszont előnye: ha már bérled a székeket és asztalokat, akkor olyat választasz, amilyet csak szeretnél, nem kell alkalmazkodni a helyszín adottságaihoz. Ha fehér chiavari széket szeretnél és körasztalokat, akkor semmi nem állhat az utadba 😉

Amire tehát mindenképpen figyelj oda:

  • Számold össze, hogy hány fős vendégseregre hány asztal és hány szék kell; ne feledkezz meg a büfé-/süti-/gyümölcs-/italos asztalokról sem! Ha szeretnétek gyereksarkot, akkor annak is kell külön kisasztalról, kisszékről gondoskodni.
  • Nézz utána, hogy a kiszemelt helyszín közelében (kb. 100 km-es körzetében) van-e bútorkölcsönző cég.

10) Hűtés

Az ételeket, italokat, sütiket, de különösen az esküvői tortát a Nagy Napon órák hosszat hűteni kell. Ha helyben főztök, és minden folyamatosan sül a vacsora alatt, akkor legalább a meleg ételek egy részét nem kell hűteni, de ha pl. éjfélkor szeretnétek újra felszolgálni a megmaradt sültes tálakat, akkor azokat addig érdemes hűtőben tartani, mert a nyári melegben könnyen okozhatnak kellemetlen pillanatokat a vendégeknek. Még akkor is kell hűtő, ha hidegtálakat rendeltek, mert a majonéz, tojás, húsok könnyen megromlanak. És persze az italok sem a legjobbak melegen, képzelj el például egy kb. 25 fokos vodkát vagy jägermeistert… :S

Mindenképpen kell tehát egy nagy kapacitású hűtő (amihez természetesen áramforrás is kell, de erről majd a következő pontban). A torta hűtése viszont fokozott figyelmet érdemel: egyrészt egy több emeletes torta nem fér be akármilyen hűtőbe, másrészt az esküvői tortákat nem is lehet akármilyen hőmérsékleten tárolni. Ha a torta összeesik/megvizesedik, akkor már nem lesz olyan szép látvány, mint amilyet elképzeltetek.

Amire tehát mindenképpen figyelj oda:

  • Győződj meg róla, hogy van a helyszínen hűtő, ami elég nagy a megmaradt vacsora, az italok és a torta hűtésére. Ha nincs ilyen hűtő, akkor a tortát a tortavágás időpontjára szállíttasd a helyszínre, hogy ne kelljen tárolni/hűteni.
  • Ha nincs hűtő, akkor vagy szerezz egyet arra az egy napra, vagy át kell gondolni újra a helyszínválasztást.

11) Áram

Fényfüggöny, fényfüzérek, hangosítás, mikrofon, zenészek, kivetítő – odáig eljutunk gondolatban, hogy ezeket beszerezzük, azt viszont könnyen elfelejthetjük, hogy ezekhez áram is kell. A szabadtéri helyszíneken nem mindig biztosított az áramforrás, és ha van is áram, lehet, hogy korlátolt a kapacitása.

A jobbik eset az, ha van áramforrás, de nem bír egy időben akármennyi áramot adni. Ebben az esetben ha túl sok mindent bedugtok, akkor egyszer csak lecsapjátok a biztosítékot, amit utána vissza tudtok kapcsolni, és megy minden tovább. Itt azt kell átgondolni, hogy melyik eszköz mennyi áramot fogyaszt, mert ha pl. a hűtő és a hangosítás már túllépi a keretet, az problémát jelent, és akkor még nem is dugtatok be egy fényfüzért vagy egy projektort/laptopot sem.

A problémát úgy tudjátok enyhíteni, ha amiből csak lehet elemes verziót szereztek be. Ez persze sok mindennél nem működik, leginkább csak a dekorelemekkel és a világítással (fényfüggöny, fényfüzérek) tudtok spórolni valamennyit, valamint a hangszórókkal.

Ha a helyszínen egyáltalán nincs áramforrás, vagy biztosan nem elég, akkor aggregátorra lesz szükségetek, ami a szükséges árammennyiséget elő tudja állítani. Ebben az a jó, hogy viszonylag olcsón bérelhető, és annyi áramotok lesz, amennyit csak akartok (szükség esetén több aggregátorral).

Amire tehát mindenképpen figyelj oda:

  • Számold össze az esküvőtök áramigényét, főleg azt, hogy egyidőben mennyi minden lesz bedugva a konnektorba, és ezek mennyit fogyasztanak.
  • Ha szűkös az áramellátottság, akkor amit csak lehet, elemes változatban szerezz be.
  • Ha semmiképpen nem elég a kapacitás, bérelj aggregátort (és persze ne felejtsd el hozzá a benzin beszerzését sem;).

12) Hangosítás

A szertartás kevésbé megható, ha senki nem hall belőle egy szót sem; mindenképpen legyen valamilyen hangosítás/mikrofon a szertartás helyszínén, hogy a pillanat ne csak nektek legyen varázslatos, hanem a násznépnek is. Ehhez szükségetek lesz (legalább) egy mikrofonra, egy hangfalra, egy laptopra, és esetleg egy keverőpultra, hogy könnyebben tudjátok kezelni. Ezeket beszerezni nem kis költséggel jár, ráadásul (valamennyi) hozzáértés is kell ahhoz, hogy össze tudjátok szerelni magatoknak.

Ha a vőlegényed vagy te magad techie-k vagytok, akkor ez nem fog nehézséget okozni, ha viszont nem, és ilyen rokonotok/ismerősötök sincs, akkor érdemes átgondolni, hogy esetleg külső szolgáltatót béreltek fel erre a feladatra. A DJ-k nagy része például vállal hangosítást, és hoz minden szükséges eszközt magával, csak áram kell neki (ami, ha korlátolt az áramforrásotok, okozhat gondot, ezért egyeztessetek előre a DJ-el, hogy mekkora áramra lesz szüksége).

Amire tehát mindenképpen figyelj oda:

  • Ne feledkezz meg a hangosítás kérdéséről, mert ez a szertartáshoz és a lagzihoz is nagyon fontos összetevő.
  • Mérd fel, hogy ti magatok (persze család és ismerősök segítségével) meg tudjátok-e oldani a hangosítást úgy, hogy az megbízhatóan működjön. Ha igen, akkor számold össze a kiadásokat, és vesd össze ezt egy szolgáltató díjával, hogy tudd, melyikkel jársz jobban.
  • Ha szolgáltató fogja intézni a hangosítást, és problémás az áramforrás biztosítása, akkor mindenképpen egyeztess vele az igényei miatt.

13) Világítás/fénytechnika

Még a leghosszabb nyári napon is szükség van világításra, hiszen a sötétben nem a legjobb a buli 😛 A sátor alap világításán kívül viszont másra is érdemes gondolni: például a világításra a sátor és a WC-k között, és ha szeretnétek diszkó fényeket, akkor persze arra is.

A sátorkölcsönző cégtől általában lehet világítást is rendelni, ezért mielőtt különböző helyekről megrendelnéd a lámpákat, érdemes náluk rákérdezni. Ha a sátorkölcsönző nem tud lámpát adni, akkor a bútorkölcsönzőnél még van rá esély.

Itt is érdemes viszont a lámpák áramigényét figyelembe venni; lehet, hogy le kell mondani néhány fénytechnikai elemről, vagy bérelni még egy generátort.

Amire tehát mindenképpen figyelj oda:

  • Gondolj a világításra a sátorban és a sátron kívül is!
  • Legyél tisztában a világítás áramigényével.
  • Ha szeretnél disco fényeket, és nem lesz DJ/nincs ilyen technikája, akkor ne felejtsd el ezeket is beszerezni.

13+1) Rovarok

Végül, de nem utolsó sorban nem szabad megfeledkezni a rovarokról sem. Természetközeli helyen, akár erdőben, akár mezőn tartjátok a sátras esküvőt, előfordulhat, hogy tele lesz szúnyoggal (főleg ha vízparti esküvőt szerveztek), vagy ami még rosszabb, bögöllyel és más nagyobb rovarokkal (ez pedig főleg az állatokat tartó tanyákon jellemző).

Nem túl romantikus, ha a szertartás közben a szúnyogokat csapkodjátok, vagy ha este a vacsora alatt mindenkit pirosra csípnek. A lovakkal való fotózkodás persze kárpótol mindenért, de jobb felkészülni 😉

Napközben kisebb a veszély, szürkületkor/este jönnek elő a szúnyogok – erre talán a legjobb védekezés, ha felszerelkeztek szúnyogriasztó gyertyákkal és spirálokkal, és körbeveszitek velük a sátrat és a WC-k környékét.

Amire tehát mindenképpen figyelj oda:

  • Ha van rá lehetőséged, tájékozódj előre a helyszín “adottságairól” (mennyi rovar szokott lenni nyári estéken).
  • Szerelkezz fel szúnyogriasztó gyertyákkal!
  • Szólj a vendégeknek, hogy hozzanak magukkal szúnyogriasztót, vagy vegyél te pár flakonnal, hogy mindenkinek jusson.

Comments

  • Még nincs hozzászólás
  • Írj hozzászólást